2013. január 31., csütörtök

Lehet azt mondani....

Lehet azt mondani, hogy majd lesz másik. De, ha mind a ketten szeretjük egymást, miért ne lehetnénk együtt továbbra is és harcolni a problémák ellen együtt?

A hűség....

A hűség azt is jelenti, hogy kötelék fűz össze bennünket és kitartunk egymás mellett. Kitartunk egy folyton változó ember mellett, egy folyton változó kapcsolatban. A hűség azt jelenti, hogy közös jövőnk van.♥

Hogy ki vagyok....

Hogy ki vagyok és milyen ember? Nem tudom. Kérdezd azokat akik "ismernek" engem. Lesznek akik szeretettel, barátsággal beszélnek majd rólam s lesznek olyanok akik haraggal és gyűlölettel, lesznek akik irigységgel és megvetéssel. Mindannyiuknak igazuk van. Az vagyok és olyan amilyennek látni akarnak engem. Rajtad múlik milyennek akarsz látni s akinek látsz, hát az vagyok.

Ha szeretünk....

Ha szeretünk megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszontszeretni. Ha remélünk megkockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben az a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk. Aki nem kockáztat, az nem tesz semmit, és nem lát semmit, annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem fejlődik, nem szeret és nem él.

2013. január 29., kedd

Amikor valakit....

Amikor valakit tényleg szeretsz, csak arra törekedsz, hogy neki boldog élete legyen. Még ha te majd bele is halsz, akkor is csak arra tudsz gondolni, hogy végig csinálod, és a végén neki jó lesz. Hisz minden egyes könnycseppet azért ejtesz, hogy ő annyiszor képes legyen mosolyogni.

Soha....

Soha, senki nem tudna helyettesíteni téged! ♥

Szeretek vele lenni....

Szeretek vele lenni, a világ legegyszerűbb dolgait csináljuk. Már az elejétől tudom, hogy milyen szerencsés vagyok, mert te voltál az első fiú, aki nem azzal foglalkozott egyfolytában, hogy lenyűgözzön. Elfogadtad magad olyannak, amilyen vagy, de még ennél is fontosabb, hogy engem is önmagamért szeretsz. Semmi más nem számít.♥

Tudod mit mondok....

Tudod mit mondok neked? Örülj, amikor hisztizünk! Becsüld meg a veszekedést és szokj hozzá, hogy mi nem tudunk olyan hanyagul legyinteni, mint ti férfiak! Fogadd el. Nekünk ki kell mondani a problémákat! Tudod mitől félj? Amikor már nem veszekszünk. Amikor legbelül már nagyon rég forr valami. Öntudat, talpra állás, erő. Tudod mikor a legerősebb és legveszélyesebb egy nő? Amikor hallgat!

Fontos, hogy nekünk....

Fontos, hogy nekünk kell megszeretni önmagunkat, és nem másoktól várni azt, hogy szeressenek és elfogadjanak! Ez csak úgy lehetséges, ha őszinték tudunk lenni saját magunkkal, és be merjük vallani a gyengeségeinket. A haragunkat és a gyűlöletünket is. Ettől függ az egészségünk, a boldogságunk, az életünk! :)

2013. január 26., szombat

Egy nap írni....

Egy nap írni fog neked. Rá fogsz ébredni, hogy semmit sem jelent számodra. Ő csak egy srác. Csak egy srác, akire elpazaroltad az idődet, aki miatt jól akartál kinézni, akinek meg akartál felelni. Ő csak egy újabb rossz emlék. Eszedbe fog jutni, hogy mennyire kedveled, és mennyire hiányzik, de ezzel együtt mennyire utálod. És ahelyett, hogy újra izgatott lennél egy ilyen kis üzenet miatt, ami neked a világot jelenti, de neki semmit, csak menj a törlésre és folytasd az életed. Nem érdemli meg.

Mert tudom....

Mert tudom, milyen érzés, mikor elveszíted azt, akit annyira akartál, és minden, amid van, romba dől...

Az élet olykor....

Az élet olykor, amikor már egyáltalán nem számítunk rá, különleges ajándékkal lep meg minket.♥

Egyszer rájövünk....

Egyszer rájövünk majd mindketten, hogy hol hibáztuk el, s ha nem keres hát büszkeségből én sem hívom fel..

Tudod....

Tudod, ezzel az egésszel megint az a baj, hogy mire te rájössz, hogy volt egy buta kislány, aki bolondult érted és mindent megtett volna a szerelmedért, addigra késő lesz, mert én már rég elfelejtettelek!

2013. január 25., péntek

Tengernyi....

Tengernyi ember vehet körül, mégis magányos vagyok. Olyankor rád gondolok.♥

Sose szalaszd el....

Sose szalaszd el a lehetőséget, hogy elmond amit érzel, mert nem biztos, hogy az élet megteremti újra a lehetőséget, hogy megtehesd.

Az ember valahogy....

Az ember valahogy talál módot arra, hogy túlélje élete legborzalmasabb élményeit. Valahogy eltelnek a napok, egyik a másik után, és összetörve, elkeseredetten, de csak megyünk tovább. Telnek a napok, és mi csak sodródunk velük, néha megdöbbenve, hogy még mindig élünk.

Szó nincs....

Szó nincs rá milyen szédületes érzés, mikor az ölel magához, kinél ott felejtetted a lelked. ♥

2013. január 24., csütörtök

Egyetlen álmon....

Egyetlen álmon sem vált még valóra, egészen addig a napig, mikor megismertelek! ♥

Egy gyengéd ölelés....

Egy gyengéd ölelés, mely elfeledtet mindent, csak a pillanatnak élsz, mely kincset ér! ♥

Az igaz szerelem....

Az igaz szerelem útja, egyszer sem sima.

Mindenki tudja....

Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.♥

2013. január 22., kedd

Nem lehet....

Nem lehet igaz szerelmet hazudni oda, ahol nincs, de nem is lehet tagadni a létezését ott, ahol van.

Csak egy lány....

Csak egy lány voltam a sok közül, aki nem félt nagyot álmodni! :)

Szabadnak születtünk....

Szabadnak születtünk a mi vérünk lázad, a holnap bizonytalan, ezért élünk a mának!

Láttam már....

Láttam már a legrosszabb oldaladat, és mégis azt gondolom, hogy te vagy a legjobb!

Nem kérek tőled....

Nem kérek tőled semmit még, az hogy itt vagy, épp elég, szavaim nem mondhatják el mit érzek, karjaim félve ölelnek át téged.♥

2013. január 18., péntek

Akkor jössz rá....

Akkor jössz rá, hogy mennyire szeretsz valakit, mikor felmerül a pillanat, hogy talán elveszítheted. Mikor ott van veled, vannak olyan percek, órák, napok, hetek, hogy tudomást sem veszel róla, vagy éppen nem adod meg neki a kellő tiszteletet. Mikor számtalanszor elmondja, hogy vigyázz magadra, s minden erejével azt próbálja neked bizonyítani, hogy te vagy a mindene, nem érdekel, mert tudod hogy ott van, s mindig ott lesz. Igen..ott lesz..csak nem mindegy, hogy mikor és hogyan. Figyelj arra, hogy olyan emberekkel legyél, akik szeretnek! Még ha hibáznak is..senki sem tökéletes, minden embernek vannak hibái, de ha téged elfogadnak így, te is fogadd el őket! ♥

Azt mondják....

Azt mondják semmi sem tart örökké. Az álmok változnak. Trendek jönnek és mennek. De a barátság sohasem megy ki a divatból! ♥

A legendák....

A legendák azt mondják, hogyha nem tudsz este aludni, az csak azért van, mert valaki más álmában ébren vagy! :)

Én most is....

Én most is Rád gondolok, miközben neked eszedbe sem jutok.

Ne adj....

Ne adj mindenki véleményére! Az emberek 50%-a ismeretlenül ítél meg téged, 30%-a irigységből szól be, 10%-nak unalmas az élete, így van ideje arra hogy a tieddel foglalkozzon.. a maradék 10%-ot pedig jól becsüld meg. Ők a barátaid.

2013. január 15., kedd

Azt mondják....

Azt mondják, amikor meglátjuk életünk szerelmét, megáll az idő. Ez igaz. De azt nem mondják, hogy amikor ismét elindul, rettenetesen felgyorsul, hogy utolérje önmagát.

Néha úgy gondolom....

Néha úgy gondolom, hogy elpazaroljuk a szavakat és a pillanatokat, és nem fordítunk időt arra, hogy olyanokat kimondjunk, amik a szívünkben vannak akkor, amikor még esélyünk van rá.

Ha lehetne egy kívánságom....

Ha lehetne egy kívánságom, azt kérném, hogy minden nap arra ébredjek fel, hogy érzem a nyakamon a leheleted, az arcomon az ajkaid melegét, a bőrömön az ujjaid érintését…azt szeretném, hogy érezzem a szívverésed az enyém mellett, tudva, hogy mindezt csak melletted élhetem át. ♥

Hidd el!....

Hidd el! Egyszer rád talál az a fiú, akinek nem lesz baj, hogy más vagy, mint a többiek! ♥

Rád nézek....

Rád nézek, nem csak egy srácot látok, hanem egy világot, egy történetet, egy kalandot, egy randit, egy csókot, és végül az életet!♥

2013. január 12., szombat

Az élet során....

Az élet során minden egyes emberrel való találkozásodnak célja van. Egyesek próbára tesznek, egyesek kihasználnak, egyesek pedig tanítanak. De a legfontosabb, hogy egyesek ki fogják hozni belőled a LEGJOBBAT!

Attól....

Attól, hogy nem mondok semmit, az nem jelenti azt, hogy nem is érzek.

Ilyen fejet vágok....

Ilyen fejet vágok, amikor az ír akit a világon a legjobban szeretek! ♥

Ha elszomorkodsz....

Ha elszomorkodsz, ha tehetetlennek érzed magad, ha pillanatnyilag úgy érzed, hogy semmi nem lesz jobb, akkor sem veszítheted el azt, amit életben tart: a reményt.

Visszatekerném az időt....

Visszatekerném az időt, mert változtatni szeretnék. Megismertem pár embert, akik mellett ma elmennék..

2013. január 11., péntek

Találkozni veled....

Találkozni veled - ez volt a sorsom.
 A barátoddá válni - ez a döntésem. D
e szerelembe esni veled - ez az irányításom nélkül történt.♥

Hogy milyen....

Hogy milyen a hajad? Szőke, fekete esetleg vörös vagy barna?! Milyen a szemed? Kék, zöld vagy barna?! Hogy mivel gyere értem? Lovon, kocsival vagy esetleg bmx-el? Teljesen mindegy, csak veled legyek. Ez az egyetlen kívánságom.

Örökké....

Örökké, ez alighanem azt jelenti a szerelmesek nyelvén, hogy bármikor érjen is véget, téged sosem felejtlek el.

Az idő....

Az idő sokkal lassabban telik, ha az hiányzik, akit szeretsz!

A szerelemben....

A szerelemben a legkisebb ajándék is a csodával és fel.

2013. január 8., kedd

Ha választanom kéne....

Ha választanom kéne, hogy melyik napot szeretném újra élni, azt a napot választanám, amikor először találkoztunk.♥

Lehet azóta félek....

Lehet azóta félek az emberektől. Azóta mióta megbántottál. Azóta vagyok bizalmatlan, zárkózott, akaratos, célratörő. Eltűnt már belőlem az a naiv, önfeledt, álmodozó kislány. Kiirtottam magamból a sebezhetőséget. Felnőttem. Azt hiszem...

Néha annyira nehéz....

Néha annyira nehéz írni egy mosolygós smiley-t, mikor belül zokogsz.
Néha annyira nehéz sírni, mikor tudod, hogy azt kellene.